a „hosszú menetelés” újabb
állomásai
„ … éjjel nappal a Nap sütött…”
A leszerelő nagy generáció után nem hűlt ki a hely, amikor, már a korábbi második vonal vette át a feladatok megoldását. Hosszú délutánokat töltöttünk a kiképzéssel fenn a Csonkán. Az őszi és téli túrákon, helyi versenyeken szabályosan végigvertük a környéket. Kondora Laci vezetésével egy már-már szupercsapat vett részt a különféle megmérettetéseken.
Február 28-án próbáztak az újoncok. Itt fegyverzet-ismeret, térképészet, majd tájékozódás és terepfutás szerepelt a „műsor”-on. Április 12-én megtartottuk első – akkor – „Vihar ’86”-nak nevezett, majd I.Kovács Margit Emlékversenyként fennmaradt - meghívásos terepversenyünket. Erre a körmendi 504-es Petőfi Sándor és 5121-es Radnóti Miklós úttörőcsapat munkásőr alegységeiből érkeztek versenyzők. A kimondottan csúnya időben, a Munkásőrségtől kapott felszerelés segítségével bonyolítottuk le a versenyt. Felázott, csúszós útvonalon nem csupán a feladatokkal kellett megbirkózni, hanem az erős széllel és a szakadó hóval is. Összességében jól sikerült.
Ez volt az az év, amikor elértük a nagy célt s versenyrajunk megnyerte a megyei szakági ÚG szemlét. Ez amolyan „kisvilágbajnoki” cím volt ÚG-s körökben. Páros év lévén szakági versenyek voltak. A városi verseny megnyerése után bejutottunk a megyei szakági versenyre. Szombathelyen, a megyei munkásőr parancsnokságon rendezték ezt meg. Minden úgy ment, mint a karikacsapás. A többi raj nem bírt a nyomunkba érni. Volt az elmélet, fegyvertechnika, felszerelés-ismeret vagy gránátdobás, minden tökéletesen ment. Leginkább az alaki volt az erősségünk. A katonás mozgás, a menetdalok éneklése olyan szintű volt, hogy a megyei parancsnok, Takács József feltette a kérdést nekem: „Miért az énekkart hoztátok el?” Persze ezek az „énekkarosok” lőni is tudtak és a szolgálati csoportok szervezeti felépítése sem állt messze tőlük. Nem volt kérdés, hogy nyerhetünk-e?! ’86 a teljes győzelem éve lett. (Ebben az évben a „veteránok”-ból szervezett Ifjú Gárda raj országos versenyre ment és ott 2. lett!- de erről majd a maga helyén. )
Nyáron különféle táborok fogadták be a „megfáradt” gárdistákat, Balatonberényben, Apátistvánfalván, Zánkán vagy éppen a Vadása-tónál, már másodszor. Megérkeztek az ország túlsó csücskéből, tavalyi vendéglátóink, újkígyósi barátaink is.
No, de nézzük közelebbről mi is történt az év második felében? Először is, ami komoly változás volt, új iskolaépületbe költöztünk.
Szeptemberben egy csoport gárdista utazott a szombathelyi repülőnapra. Itt sok egyéb mellett kitöltöttek egy közlekedési tesztet. Ennek sorsolásán Nagy Éva nyert egy repülést Szombathely felett. Kb 1 kilométer magasból csodálhatta meg a várost.
Megrendeztük, nagy túránkat a Hagyárosbörönd határában lévő patakvölgybe, a „Néma Völgy”-be. Hosszú, eléggé nehéz és érdekes terep volt ez, amit a katonai tereptan „átszegdelt”-nek nevez. Ide jöttünk egy kis bemelegítésre, Nagy Pista születésnapján, okt.19-én. A következő héten Tóth Bea éles, gyalogsági lőszert talált a Pap-dombon és ezt jelentette. Dicséretet kapott érte
Novemberben, régi ismerősünk, Vizi Laci bácsi jött el hozzánk. és tartott élményszerű beszámolót a Munkásőrség megalakulásának körülményeiről. Az ezt követő héten – immár hagyományosan – köszöntöttük a szakaszgyűlés munkásőreit és régi ismerősünket, Soós Tibort.
Decemberben az emeletes iskolában tartottunk „állománygyűlést”. Mivel eléggé hideg volt, a vetélkedő végén a győztesek 2, a második helyezettek, 1 percet melegedhettek a cserépkályha mellett. /És hol voltak akkor még a különféle túlélő-show-k ??/ Nem sokkal később bevezettük egyenruhánkra a táborokat jelölő, illetve a versenyeket jelző csíkokat.
Egész februárban (ez már ’87!) lendületes felkészülés folyt a tavaszi versenyekre. Ekkorra már zökkenők nélkül működött a kapuügyelet is. A hagyományos, téli túrán, Körmenden az eredmény kijózanító volt. Igaz, hogy versenyrajunk első lett, de holtversenyben a körmendi 504-es rajával. Az IG-sek taroltak.
