Végjáték 1989/90

Szeptember 29-én lezajlott az ünnepélyes úttörőavatás. A megyei úttörőelnökség is képviseltette magát.

30-án túrázni mentünk[46]. Olyan célpontunk volt, amiről korábban szó sem lehetett volna[47]. A Dunántúl legmagasabb pontjára, az Írottkőre / 882m /. Voltak köztünk frissen avatott úttörők is.

Október elején ellátogattunk a megyei munkásőrbázisra. Itt amolyan ostrom előtti légkör volt. Pintér István hadműveleti-helyettes fogadott bennünket. Nem volt túl örömteli látni a leszerelés előtti épületet. Küszöbön állt ugyanis a Munkásőrség feloszlatása. Láthattuk a parancsnokság udvarára beszállított és ott tárolt kelet-német autókat, melyeket az időközben megnyílt határon átszökdöső NDK-s állampolgárok hagytak hátra.

Október 23-án meg is szűnt a Munkásőrség, az a „cég” amelytől a legtöbb segítséget kaptuk gárdánk működéséhez. Ezzel, no meg az akkor felkorbácsolt hangulattal szemben egyre nehezebb volt nemhogy a Gárdát, de az úttörőcsapatot is működtetni.

November végén, a szakasz úttörői megnyerték az egészségvédelmi vetélkedőt. BLENDI volt a csapat[48] neve.

Decemberben megtartottuk az ÚG-Mikulást. A karácsonyi szünet után gyűjtést szerveztünk, az időközben kirobbant, romániai forradalom menekültjeinek. Tóth Robi szülei, Tóth János és felesége tette ez ügyben a legtöbbet.

Márciusban lezajlott az V. Kovács Margit Emlékverseny. Csak helyi rajok vettek részt. A két ÚG-s raj mellett az egészségőrök raja vett részt a Kéményhez[49] szervezett terepversenyen. Nem volt az igazi, de még meg tudtuk rendezni. A rendező állomásparancsnokok nevét megtaláltam a fennmaradt menetlevélen. /Boros Pityu, Nyári Marika, Borsos Kati, Hencsei Zoli, Nagy Éva és jómagam./

Június 7-én zajlott le az évzáró-évnyitó szakaszgyűlés. Tuboly Timi beszélt az újaknak, a leszerelők nevében.

A nyáron váltótábor volt az újkígyósiakkal. Nagy siker volt. De mivel vendégeink vezetője –véletlenül-e? – kifizetetlenül hagyta élelmiszer-számlájukat s azt később sem rendezték, ez az egyébként szép kapcsolat megszakadt. Kár volt érte! Ami külön öröm, hogy évek, évtizedek múlva az akkori gersekaráti és újkígyósi táborozók is életük egyik szép élményeként emlegették az együtt töltött nyarakat... és ez a lényeg.

Kerékpártúráról a Rába forrásától annak torkolatáig ,is szólhatna a fáma, hisz a túrázók többsége ÚG-s vagy egykori ÚG-s volt- de ennek története, már nem a gersekaráti Úttörő Gárda története.

Álljon itt néhány mondat az ekkorra megszűnő GÁRDISTA utolsó számából:

[46] Benkő Tamás, Czvitkovits József, Domján István, Bodnár Endre, Kovács László, Lakat Csaba, Szabó László, Mihályfi Csaba, Nagy Éva, Pintér György

[47] A Magyar Népköztársaság nyugati határát egy „vasfüggönynek” is nevezett, SZ-100-as műszaki zár zárta le. Ezen áthaladni és közvetlenül az országhatárra kijutni csak útlevéllel, vagy határsáv engedéllyel lehetett.

[48] Tuboly Tímea, Kulcsár Eszter, Kovács László, Lakat Csaba, Hajba Ádám

[49] A községtől északra Szálláshelyen egy szilvaaszaló állt a világháború előtt. Ennek a kéménye maradt fönn napjainkig.