Vas megye déli részén található, a Nádasdtól, Csehimindszentig, Bérbaltavárig húzódó, patakokban, forrásokban gazdag, erdőkkel borított dombvonulat, környékünk – a Vasi Hegyhát. (Az utóbbi időben többször a Kemenesháthoz sorolták, de nézetem szerint a Vasi Hegyhát, mint történelmi kategória, pontosabban határozza meg községünk helyzetét, hisz nem véletlenül létezett a „Discritus Hegyátiensis” elnevezésű körzet, sőt egy ideig járás is.)
Gersekarát a Vasi - Hegyháton, az északi szélesség 46° 58' 26" és keleti hosszúság 16° 44' 48" -én, Vasvártól nyugat - délnyugati irányban 10, Körmendtől kelet - délkeletre, 16 km-re fekszik. Lakóinak száma: 700 fölött.
Két korábbi község, Gerse és Karátföld 1950. október 1-i egyesítéséből jött létre. Hozzá tartozik még a korábban lakott, Szálláshely, Gizella-major, a Bükkhegy, a Mihályfai, un. „öreg” hegy nyugati része, valamint az egykori Petőfa /1961-ben még volt 4 lakosa/ területe is. E terület szerves része az Őrség és a Kemenesalja között fekvő Vasi - Hegyhátnak. Annak többi részétől sem geológiai, sem néprajzi téren nem különül el élesen. A község legmagasabb pontja a Csonka - domb, a maga 247,5 méteres tengerszint feletti [1]magasságával. (Az 1875-ös adatok 249 métert mutatnak. ) A község déli határában folyik, a Sárvíz-patak, amely a szomszédos, Sárfimizdó határában, több kisebb forrás vizének egyesüléséből ered. A Gersekarát határát elhagyva, a közeli Győrvártól délre, déli irányba fordulva a Zala folyóba ömlik Zalaszentiván nyugati határánál. A Sárvízbe torkollik, a Gersekarátot alkotó két, egykor önálló, falu határát képező Csengő-patak is – amikor van benne víz. E patak torkolatánál alakították ki később a tó előtározóját.
1992-től a Sárvíz felduzzasztásával egy 36,3 hektáros tavat hoztak létre. A környékre jellemző a sok kis forrás megléte. Ezek vizüket a Sárvízbe öntik. Így Gersekarát Vas megye azon kis részéhez tartozik, amely nem a Rába vízgyűjtő területén fekszik.
Gersekarát éghajlata, általában, nedves, mérsékelt. Az időjárás viszonylagos kiegyensúlyozottsága a nyugatról beáramló hűvösebb, páradús légtömegeknek, valamint az uralkodó, észak-nyugati szélnek és a földrajzi fekvésnek, a tengerszint feletti magasságnak köszönhető.
Az időjárási jellemzők alakulása az Alpok, és az Adria közelségének tulajdonítható. A fentiekből következik, hogy községünk éghajlatában kevés alpi hatás mellett jórészt kontinentális hatás mutatható ki. Ritka a szélsőséges időjárás. Csakúgy ritka a tartós szárazság, mint a – 20 fok alatti fagy. A tél, rendszerint, 3-4 hónapig tart, a január – februári hónapok a leghidegebbek, a tavasz rövid és általában csapadékos, szinte átmenet nélkül köszönt be a nyár. Az ősz derült, hosszú, jellemző a „vénasszonyok nyara”. Nyári éjjeleken nem ritka a lehűlés és a köd. Szélcsendes időben bőséges a harmat. Mindezek a jellemzők, az utóbbi pár évben változásnak indultak.
A viszonylag kis terület miatt a terepviszonyok módosító hatását nem lehet érzékelni, bár a község tengerszintfeletti magasságának különbsége meghaladja a 40 métert.
A helyi általános iskola tanulói, egy nemzetközi kísérletsorozat részeként, mérték a levegő szennyezettségét és a csapadék savasságát. E megfigyelések tapasztalatai alapján bátran kijelenthető, hogy még a viszonylag forgalmas közutak mentén is tiszta a levegő. A szennyezettségre nagyon érzékeny szürke zuzmó mindenütt megtalálható az útmenti fák törzsén.
A környék csapadékeloszlása egyenlőtlen, bár nem mutat olyan nagy eltéréseket, mint az Alföld egyes vidékein. A csapadékban, másfél évnyi mérés és figyelés során sem találtak környezetre káros, savas anyagokat. Az egy évvel későbbi, nyár csapadékértékei jóval magasabbak, de tisztasága maradt a korábbi.
A talaj kavicsos, agyagos. A kavics és az agyag, a korábbi földtörténeti korokban itt kanyargó patakok (Ős-Zala, Ős-Rába és a Sárvíz elődei) hordalékaiból maradt vissza. „A pliocén kezdetén, fokozatosan csapadékosabbá vált az éghajlat, a füves puszták beerdősültek. Az ártereken sűrűn váltakozó, iszap-, agyag- és homokrétegek halmozódtak fel. A folyókat kísérő dús erdők levéllenyomatai agyagos-márgás rétegek között több helyen fellelhetők
(Gersekarát…) A pliocén második felében (MN15) …megjelent a Rába őse is… megkezdődött a Rába jobbpart kavicstakaró felhalmozódása.”[2] A mezőgazdaság számára nehéz sok munkával is eléggé kevés termést adó talaj. Aranykorona-értéke[3], ami a mezőgazdasági hasznosságát is kifejezi, a közepesnek számító 38 / pl.: az egykori gyümölcsös környéke /és a gyenge minőségű, 10 / a karátföldi temetőtől délre/ között váltakozik.
Agyagossága miatt szükségessé vált az alagcsövezés, az el nem szivárgó csapadék elvezetésére. /Erről bővebben lesz még szó./
1876. május 30-án, egy bejárás után fennmaradt, jegyzőkönyv így ír:
„ Cserháti dülő – szántó – Ezen földek a határban a legjobbak lévén a gabonának mindennemét öszit és tavaszit ugy szinte a takarmánybéliehez kedvező idővel türhető mennyiségben megtermi.” vagy: „Pusztai Rét düllő, volt Tüske rét – II.Rét csekély részben szántó – Ez osztályu vegyületére széna csakis kedvező idő járásnál kétszer kaszálható, de savanyú és büdös füvet terem”
Sajátos növényvilágával több figyelmet is megérdemelne a gersei Fiastó. Ez, a csupán talajvizek táplálta tó, jellegzetes növénytársulásával, valamint a már kevés helyen fellelhető,
agárkosborral[4] (Orchis morio) jelentős kutatóterülete lehet a talajvizes tavak élővilágával foglalkozóknak. A növényfaj fennmaradása kétséges, a terület rendszeres kaszálása miatt.
/A fent említett, agárkosbor a védett kategóriába tartozik./ A hasonló tavaknak, tőzeglápoknak egész sora létezett korábban a Hegyhát lefolyástalan vidékein.
A környék erdői jórészt akác, gyertyán, kevés bükk és tölgyfa állománnyal rendelkeznek. A 70-es évek „divatfája”, a tájunktól idegen, fenyő nem nyert túl nagy teret. Az utóbbi évek erdőgazdálkodása nem volt túl tervszerű, persze, tisztelet, a kivételeknek. A környék erdői gazdag vadászterületek ma is. Az erdőgazdálkodás mellett a földművelés szerepe is komoly. Visszaszorulóban van a korábban erős állattenyésztés. Szinte sehol nem tartanak juhokat és eltűnőben a szarvasmarha- és a lótartás is. Ennek kevésbé földrajzi, inkább gazdasági okai vannak. Nagy hagyományú a szőlőművelés is, melynek központjai a karátföldi és a mihályfai hegy, ahol a 60-as évek végéig, a direkttermők, összefoglaló nevén a noha-félék játszották a főszerepet. Ez után kerültek telepítésre a jelenlegi szőlőfajták. /Vidékünket, idősebbek gyakran „nohavidék” néven emlegetik./
A környéket két nagyobb folyó, a Rába és a Zala határolja. Területünk a Zala-folyó vízgyűjtőjéhez[5] tartozik. (Szürke színnel jelölve.)
A környék a leírt talajadottságok miatt bővelkedik forrásokban. Ahol az agyag vízzáró réteg eléri a lejtők oldalában a felszínt, források fakadnak. Korábban, némelyiket kiásták, és kúttá alakították. Ezek vízmennyisége erősen függ a lehullott csapadék mennyiségétől. A vegyszeres gyomirtás és műtrágyázás miatt vizük, nyugodt szívvel nem ajánlható emberi fogyasztásra. Hasonló a helyzet Sárfimizdó határában is. Itt is több forrás található. Ezek vize bővebb és több ilyen forrás táplálja, a korábbi oklevelekben „Sár folyó”-ként is emlegetett, Sárvíz patakot. A patak forrása, a „Sárfő” is itt, a község északi, északnyugati részén található.
A sok talajvizes forrás patakokat táplál. Ezek jó része a Sárvízbe önti vizét. A Sárvíz felduzzasztásával jött létre a községünktől délre elterülő tó. A tótól északi irányban húzódik a Csengő-patak, immár, időszakos vízfolyása. Ennek a pataknak a medre, a gersei terület alagcsövezése óta, ritkán telik meg teljes hosszában vízzel. Alsó folyásánál azonban mindig van benne víz. Tisztaságára jellemző volt, hogy a 70-es években még éltek a vízben rákok.
A Csengő-patakkal párhuzamos futásúak Csörgőkúti-, a Martina- a Gát- és a Takó- patakjai, időszakos vízfolyásai.
A meliorizáció, vagy más néven, alagcsövezés, jellegzetesen az agyagos talajok vízháztartásának javítására kitalált módszer. Mivel e talajfajta környékünkön szinte egyeduralkodó, így itt kezdődött meg a ’70-es években a „Hegyháti-program”. Ennek keretén belül központi pénzeket költöttek az agyagos talajú területek alagcsövezésére. Az akkor, ezeken a területeken gazdálkodó „Petőfi Mgtsz” földjein zajlott a munka. E munkának a lényege, hogy az agyagréteg felső határára csöveket ásnak le, vezeték-szerűen, amelyek elvezetik a felgyűlt vizet. Bizonyos távolságonként elnyelő kutakat, aknákat alakítanak ki. Az összegyűlő víz mélyebb árkokba folyik. Az alagcsövezés hatására egy idő után a Csengő-patak vízszintje csökkenni kezdett, majd a patak felső folyásánál területéről, teljesen eltűnt a víz.
Már a 70-es években több tanulmány szólt a Vas megye déli területein kialakítható tavakról. Ebbe a sorba tartozik bele a máriaújfalui-, a himfai-, a Vadása-, döröskei- és nem utolsó sorban a gersekaráti tó. Itt, Sárvíz-patak vizét duzzasztották fel 1991-től. Az egész, vízzel borított felszín 36,3 hektár.
A vízfelületet a Bükk-hegybe vezető út töltése választja két részre. Így ez a tó, két tó lett. Az egyik a Sárvíz-tó a másik, a Sárvíz előtározó nevet viseli. Ez utóbbi horgásztó. Itt horgászstégek kerültek kialakításra, és hosszú idő után, új utcák nyíltak a községben. A Sárvíz-tótól északra, a Csengő-patak völgyében van a másik előtározó.
Sajátos egységet alkot Gersén a Fias-tó, amelynek volt egy öble, ahogy nevezték, a „fia”. A Fias-tó kialakulására magyarázatot is kerestek a régiek: „A Fiastó ugy eredt, hogy amint égették a téglát a templomhoz… A tó három holdon van; az erdő szélén ma is látni az égetés helyét”[7]
Mára csak ez, a „fia” maradt meg, a kis, talajvíz által táplált tónak. A vízfelület jó részét nád, sás és gyékény borítja, szigetein fűzfák állnak. Ezek, tartósabb szárazság idején száraz lábbal elérhetők. A Fias-tó partja mentén található még fel az agárkosbor lelőhelye. Gerse korábbi térképein több olyan tó, tóka található, melyeknek ma már nyoma sincs. Ezek közül kiemelhető a „Pap András toó / tava” elnevezésű víz, később erdős terület, amely a mai tsz-major területén helyezkedett el. De jelöl tavat az 1790-es térkép a Mihályfai hegyen, a kápolnától északra csakúgy, mint a Hársas környékén. (Korábban, hasonló, talajvíz táplálta tavak egész sora húzódott a környéken. A magasan elhelyezkedő vízzáró réteg és a kisebb- nagyobb mélyedések alakították ki.) Ilyen jelenség figyelhető meg a Gersekarátot Vasvárral összekötő út mentén, a mihályfai hegyi szakaszán. Ez utóbbinak, valószínű eredetét jelöli az említett térkép.
[1] tengerszint feletti magasság /tfm./ : A magyarországi tengerszint feletti magasságokat a Balti-tenger szintjéhez mérik. Az a „0”méteres magasság.
[2] Zentai Zoltán: Neogénvégi domborzatfomálódás Nyugat-Dunánúlon.
[3] aranykorona érték: 1875-ös VII. törvénycikkben meghatározott értékskála, amely a termőföld minősítését a rajta egy év alatt elérhető, tiszta jövedelem alapján alakítja ki. A besorolás alapja a föld minősége, állapota, fekvése, művelési ága és közgazdasági környezete.
[4] A „kosbor” elnevezést először Fazekas Mihály írta le, 1807-ben megjelent Füveskönyében.
[5]vízgyűjtő terület: Az a földrajzi egység, ahonnan a csapadék ugyanabban a vízfolyásban gyűlik össze.
[6]Kerser Wald 1825 OSZK TK700
[7] Dr. Dömötör Sándor: Vegyes néprajzi feljegyzések NMBp. EA 2702. 3.p.
